-Ha jól tudom, az albumotok megjelenése óta megállás nélkül turnéztok. Most merrefelé jártok?
Chester Bennington:
Épp két turné között vagyunk. Nemrég érkeztünk haza Európából, és hamarosan elindulunk a Family Values turnéval az Államokban. Olyan csapatok játszanak még velünk mint a Stone Temple Pilots, Staind, Static-X, Deadsy...Ez megy majd úgy november végéig, aztán csinálunk egy kisebb önálló turnét is. Nagyjából december közepéig be vagyunk táblázva.
-Tehát most pihenőn vagytok...
Nehogy azt hidd! Erre a turnéra is készülnünk kell, közben pedig megy a promózás, az interjúzás. Szerettem volna eltűnni pár napra, de nem lehetett. Ha valaki azt hiszi, hogy azért jó egy rockbandában zenélni, mert akkor az élet csak felhőtlen bulizásból áll, az hatalmasat téved! Ha-ha! Még, ha turnézunk akkor is keményen melózunk. És én tudom milyen az a kemény meló, mert fizikai munkát is végezetem korábban. Alapoztunk, betonoztunk, házakat építettünk. Gürcöltünk keményen, de aztán délután véget ért a munkaidő, és attól kezdve szabad volt az ember. Egy turnén viszont nincs pihenő, ez állandó készenlétet jelent. Nem lehet elbújni, nem lehet eltűnni, mindig felbukkan valaki aki akar tőled valamit. De nem panaszkodom, mert mindig erről álmodtam, ezt akartam csinálni. Hálás vagyok a sorsnak hogy ezt megadta nekem.
-Te már egy kész csapatba érkeztél énekesnek,igaz?
A többiek valóban egy jó ideje együtt játszottak. Shinoda és Delson már a középiskolában elkezdtek együtt zenélni, úgy '96 táján. Eredetileg Xero volt a nevük, aztán lett a Hybrid Theory, mert jobban kifejezte az eklektikus zenét amit nyomtak. Volt abban rock, rap, R&B, szintipop...A Linkin Park nevet az érkezésem után vettük fel.
-Nem volt nehéz kívülállóként beszállni egy összeszokott brigádba?
Dehogynem! Először nem is akartam velük szóbaállni, őszintén szólva egy rakás kissrácnak tűntek. Egy ismerősömön keresztül találtak meg, mert énekest kerestek. Volt ugye egy MC-jük, Mike Shinoda, de akaratk egy hagyományos énekhangot is, valakit, aki tényleg tud énekelni. Amikor megkaptam a demojukat már épp kiszálltam a zenélésből, rendes civil munkám volt. -az Arizona-beli Phoenix-ben, egy Grey Daze nevű csapattal 2 CD-t is csináltunk, de csak helyi sikerrel- Szóval rutinos fickó voltam, nekik pedig ez volt az első csapatuk így rettentő zöldfülűeknek tűntek. De rettentően beleszerettem a zenéjükbe és onnan nem volt megállás, fejest ugrottam a dologba. Ettől függetlenül kellett néhány hónap hogy megszokjam őket és hogy ők is megszokjanak engem.
-Nagyon különbözöl tőlük?
Nemcsak az. Gondolj bele ők már évek óta ismerték egymást, együtt zenéltek buliztak meg minden, én meg totál kívülálló voltam. Ráadásul ezek szolid, rendes srácok, elöbb mennek moziba vagy könyvtárba mint kocsmázni! Ha-ha! Én meg szeretek bulizni. A turnékon is engem még a hotel bárjában lehet megtalálni hajnalban a roadokkal, ők pedig már régen alszanak olyankor. Persze én is vigyázok magamra, nem hajtom túl a dolgot. De az biztos hogy élvezem az életet.
-Gondolkodtál már azon hogy az előző bandáddal miért nem működött és miért lettetek szinte azonnal sztárok a Linkin Parkkal?
Persze. Én már rég azt hittem hogy nekem annyi jutott a zenélésből, amit az előző csapattal elértem. Az sem volt rossz mert a környéken elég ismertek voltunk, teltházak előtt nyomultunk, csak épp az országos siker nem jött össze. Nem is az hogy nem akartunk befutni, mert nagyon is akartunk! Csak épp rossz oldalról közelítettünk az egészhez. És ezt én is csak a Linkin Parkban értettem meg. Itt minden a zenéről szól, a jó dalokról, a többi csak bónusz. Ebben a csapatban mindenki tudja a helyét, a feladatát, mindenki kreatív, mindenki fejldni akar, még jobb lenni. Olyasmit csinálni ami új ami a sajátunk.
-Szerintetek ez a sikeretek kulcsa?
Ez is. Eleve a zenénk egy hybrid, ahogy a lemezcím is mondja. Nem lehet pontosan megfogni hogy ez most rock vagy rap, vagy micsoda, ráadásul ketten is frontemberek vagyunk. Aki a rap dolgokat szereti annak Mike a kedvence, őt isteníti. Aki a rock felől közelít az mind azt mondja, hogy: "Chester legközelebb énekelj többet, ne legyen ennyi rap a zenében! Ha-ha! De épp ettől működik a dolog. A következő anyagnál is megtehetünk bármit. Simán csinálhatunk valami nagyon éneklős dolgot, de akár tisztán hiphop-ot is, vagy akár bekeményíthetünk, ment a Slipknot. Na jó azért annyira nem! Ha-ha!
-Igaz hogy nehezen jött össze a lemezszerződés?
Én még sehol nem voltam de a srácok körül már szaglásztak a cégek. Mindenki érezte hogy jók a dalaik de mégsem merték felvállalni őket. Valahogy ez a stíluskeveredés riasztotta el a kiadókat. Attól féltek hogy a rap tábornak túl rockos lesz a rockereknek meg túl rappes vagy túl elektronikus. A kiadók valami direktebbet valami keményebbet akartak. Ekkor stálltam be én. Nem mintha annyival keményebb lenne így a zenénk, de azért egyértelműen a rockos oldalt erősítem. Ez a dupla frontemberes dolog már azonnal bejött a Warnernek így lehetett lemezünk.
-Gondoltad volna egy évvel ezelőtt, hogy ötmillió példány megy majd el a bemutatkozó albumból?
Dehogy! Arra számoltunk hogy kis szerencsével elmegy majd pár tízezer, netán pár százezer. Ilyen Deftones jellegű dolgokban gondolkoztunk. Nincsenek annyira szem előtt de mindenhol vannak rajongóik. Nincsenek a listákon de eladnak annyi lemezt hogy a kiadó békén hagyja őket. Amikor elkezdtünk turnézni és épp velük, fogalmunk se volt hogy pár hónap alatt több lemezt adunk el mint az a csapat, akiket irigyeltünk és akikre felnéztünk! Ha-ha! De ez olyasvalami amibe nincs beleszólásunk ez magától történik. Tudtuk hogy jó lemezt csináltunk, tudtuk hogy tele van nagyon ütős dalokkal, de a sikert nem lehet előre kiszámítani. Ott van pl. a One Step Closer dal. Amikor kiderült hogy ezt akarja a kiadó első klipnek, kézzel-lábbal hadakoztam ellene, mert nekem az tetszik a legkevésbé. Erre micsoda siker lett! Ha-ha!
-Nagyon megváltoztatott benneteket a népszerűség?
Nem hinném. Ugyanolyan kis hülyék vagyunk mint egy évvel ezelőtt. De próbálunk is figyelni arra hogy ne távolodjunk el a rajongóinktól. A bulik után kint lógunk a teremben, vagy a busz környékén, nem tűnünk el nem zárkózunk el. Szeretünk találkozni a srácokkal és a honlapon is gyakran felbukkanunk, hogy válaszoljunk a kérdésekre vagy csak dumálgassunk. Ez a fajta mainstream népszerűség nagyon veszélyes is tud lenni, mert elriasztja a komoly rajongókat. Tudom hogy megy ez, mert a suliban én is azonnal megutáltam azokat a bandákat, akiket hirtelen mindenki isteníteni kezdett. Hiába szerettem korábban az adott csapatot, hirtelen úgy éreztem elvették tőlem azt a zenét. Ezért is keressük a módját annak, hogy minden csatornán tudassuk a asrácokkal: MTV ide, klipek oda, mi nem változtunk, tudjuk kinek köszönhetjük mindezt.
-A turnétapasztalataitok milyenek?
Amerikában vagy Európában?
-Van különbség?
Szerencsére ma már nem sok. Amikor először jöttünk át Európába a Deftones kíséretében gyűlöltük hogy hideg van ráadásul nem is nagyon ismertek minket. Amikor most szeptemberben odaát voltunk, egész más kép fogadott minket. Két bulit is át kellett tenni nagyobb csarnokba, mert állati gyorsan elfogytak a jegyek. Egyedül az első koncerttel nem volt szerencsénk, mivel le kellett mondanunk. Az pont szeptember 11-én lett volna, és egyszerűen annyira sokkolt minket a terrortámadás híre, hogy inkább lemondtuk a bulit. Viszont a rákövetkező napokban hihetetlen támogatás és együttérzést kaptunk a rajongóktól. Amikor hazaértünk a turnéról, azonnal felléptünk egy jótékonysági koncerten, és a bevételt a Vöröskeresztnek ajánlottuk fel.
-A nyári Ozzfest bulik jól sikerültek?
Az a turné nagyon király volt! Pedig nem vagyunk az a kimondott heavy metal csapat, mint mondjuk a Black Sabbath vagy a Zakk Wylde féle Black Label Society. Ez egy új hangzás és úgy vettük észre, hogy a srácok ezt értékelik. Persze nem jött be mindenkinek amit csinálunk, de igyekeztünk meggyőzni a közönséget.
-Voltak mutogatások, bekiabálások?
Persze de messze nem annyi mint a Crazy Town alatt. Ráadásul a Crazy Townék mindig elkezdték anyázni a közönséget, direkt hergelték őket, mire a tömeg elkezdte őket dobálni mindenfélével. Mi nem mentünk bele ilyesmibe. Igyekeztünk nem tudomást venni a dologról, inkábba zenére koncentráltunk, meg magára az előadásra. Ennek volt is hatása mert rendszerint a bulik végére már nagyon jó lett a hangulat. De ezért rendesen meg is kellett küzdenünk. Egy csomóan eleve gyanakodva figyeltek minket, mert valóban pár hónap leforgása alatt futottunk be. De hát erről nem tehetünk.
-Zenekarok közül nem szereztetek irigyeket?
Nem tudunk róla. Mi tényleg igyekszünk mindenkivel jóban lenni. Senki sem szólt be még azzal, hogy mi már tíz éve gürcölünk, ti meg 7-8 hónap alatt eladtok több millió lemezt...Mi is örülünk ha egy másik banda sikeres, ennek nincs jelentősége. Ha valaki kedvtelésből csinál valamit és azzal még sikeres is lesz, az csak jó nem igaz?
-Van már konkrét tervetek a második lemezre?
Semmi biztos. Ha lecseng a turné, szeretnénk pihenni pár hetet, aztán nekilátnánk megírni a kettes albumot. Nem akarunk feszültséget, nem akarjuk hogy a kiadó ott lihegjen a nyakunkban, de nem is akarunk eltűnni három évre. Szerencsére a rengeteg eladott lemez azt is jelenti, hogy nyugodtan elküldhetjük a búsba a kiadót, ha megpróbál beleokoskodni a dolgunkba. Nem fogunk kapkodni, csak akkor jövünk ki a lemezzel, ha valóban késznek érezzük.
-Lehet sikeresebb lemezt csinálni, mint a Hybrid Theory?
Sikeresebbet nem biztos de jobbat mindenképpen. Az az anyag tulajdonképpen nyolc hónap alatt állt össze, ráadásul nem is voltunk még egészen összeforrva. Azóta viszont folyamatosan turnézunk, kiismertük már egymást, sokkal jobban kommunikálunk egymással mint régen. Mindannyian azon a véleményen vagyunk, hogy ez egy hosszútávú dolog, nem egy párlemezes sikertörténet. Szeretnénk 10-15 év múlva együtt lemezeket készíteni, turnézni...
-Végül egy turnésztorit ha kérhetnék...
A legjobbak mindig velem esnek meg. Nem is tudom miért! Ha-ha! A turnébuszon alapszabály, hogy nem szarunk a klotyóba, mert a cucc akkor ott büdösödik egy jó ideig. Viszont az egyik este nagyon berúgtam és éreztem hogy ki kell dobnom a rókát. Nem akartam az öltözőben csinálni, mert ott rengetegen voltak, köztük egy csomó ismeretlen is. Gondoltam úgyis mindegy felmegyek a buszra, elintézem ott. Csakhogy a hányás után rögtön szarnom is kellett, úgyhogy azt is elintéztem, majd szépen ledőltem és beájultam. Másnap arra ébredtem hogy irdatlan büdös van és mindenki lehúzott ablakok mellett utazik! Ha-ha! Aznap nem én voltam a legnépszerűbb fickó a buszon...Mentségemre legyen mondva, hogy amint lehetett, azonnal kipucoltam magam után! De ezt a sztorit azóta is emlegetjük!